Üdvözlünk az AYANA világában!

Reméljük ez a világ számodra is annyi élményt, felfedezést, kapcsolódást, szabadságot és lehetőséget rejt magában, mint nekünk.

A mi értelmezésünkben az önkifejezés, önismeret egy út, amelyen folyamatos figyelemmel járva lehetőségünk van arra hogy lelki energiáinkat mozgásban tartsuk, áramoltassuk, megújítsuk és a kiteljesedés, egész-ség irányába haladjunk.
Az „ayana” szimbolikus, szanszkrit kifejezés: utat, ösvényt jelöl, annak tanításait illetve jelent aktív folyamatot, valaminek a mozgatását, működtetését, áramoltatását is. Számunkra tehát egy szóban kifejezi mindazt, amiről az önismereti célú kifejezésművészet szól.

A csapat tagjai egytől egyig olyan emberek, akik számára a kreatív önkifejezés életformává vált, és akik szeretnék másokkal is megosztani azt amit ez a módszer tartogathat. A Integrált Kifejezés- és Táncterápiás képzés volt az, ami összehozott minket és ahol egy olyan módszertant sajátítottunk el, amiről úgy érezzük széles körben alkalmazható, nemcsak terápiaként. A mi számunkra olyan szenvedéllyé vált, amit ki munka mellett, ki új hivatásként, ki hivatásán belüli új útként magáénak vall - amit nap mint nap átélünk és megosztunk. Várjuk, hogy veled is megoszthassuk!

Ági és Zsuzsa

Hírlevél

Ha szeretnél értesülni aktuális programjainkról és az induló csoportokról, akkor iratkozz fel hírlevelünkre.
Please wait